tér

Let’s turn LETs into GETs

Közösségi Önsegítő Rendszer – LETS

Szolgáltatáscserén alapuló web 2 közösségi portál, mellyel erősítenénk a helyi közösségi gazdaságokat, s belső szükségletek alapján kapcsolatok újraszervezését is elindítanánk. A portál a virtuális téren keresztül, valós helyi közösségek fejlesztése mellett, teret biztosít a speciális érdeklődési csoportok kialakulásának és serkenti azok együttműködését.

Landprint

A Landprint projekt arra a kérdésre keresi a választ, hogy különböző növényfajták növekedésének manipulálásával, és automatizált technológia felhasználásával hogyan lehet finom mintázatokat, fotókat reprodukálni, illetve egy adott területen lévő növényzet felülnézeti képét befolyásolni, megváltoztatni.

Nighmo (Home Moonlight)

A Nighmo (eredeti nevén Home Moonlight) mozgásra bekapcsoló és éppen annyi derengő fényt kibocsátó fényforrás, amely éjszaka a tárgyak, bútorok, és a tér érzékeléséhez szükséges.

Ha több Nighmo-t helyezünk a lakás különböző részeire, a kellemes fényhatás az egész lakáson át kíséri mozgásunkat, ha pedig a mozgás megszűnik, a fény lassan kialszik. A Nighmo az alvást nem zavarja, be-kikapcsoláskor fénye fokozatosan erősödik fel és halványul el.

Intergang

A gang az, ahol az emberek találkoznak.

Képzeld el, hogy nincs Internet.
Aztán építsd fel a sajátod!
Milyen lenne?

Syndicate content