
A MOME vizuális kommunikáció szakon végeztem, ezt megelőzően filozófia és programozó matematikus szakon tanultam az SZTE-n.
A legtöbbet a Nighmo (Home Moonlight) projekten dolgoztam. Ez a projekt egy régi álmom volt, amely a Kitchenben tudott megvalósulni. Igaz, hogy legelőször teljesen másképp képzeltem el, viszont ami végül megvalósult, arról álmodni sem mertem volna :)

Másik fontos projektem a Landprint amely nagy sikert aratott a tech-blog szférában. Jó tapasztalat volt ennél a projektnél a sikeres együttműködés és az, hogy létezik olyan hely, ahol a leg elvetemültebb ötletek is megvalósulhatnak :)

A Landprintből eddig nem lett termék, de megvan a lehetőség benne, hogy az lesz belőle. Üzletiesen gondolkodva: minden dolog, ami valamiért érdekes, egy termék lehetőségét hordozza magában.
A Kitchen mellett másik elfoglaltságom egy grafikai és webes projektekre kattant csoportosulás, a zarf, melynek társalapítója vagyok.

Általánosan elmondhatom magamról, hogy érdekelnek az új média jelenségek, a design, valamint az ember-természet-technológia szokatlan kapcsolódásai.










